Ha egy rövid mondatban kellene megfogalmazni dr. Országh József professzor úrnak a Szekszárdi Klímakör konferenciáján elhangzott előadását, akkor az a mondat így hangozna: szemléletváltást a vízgazdálkodásban 30-40 évvel ezelőtt Magyarországon nem sokan beszéltek szelektív hulladékgyűjtésről, ma pedig már az óvodások is tudják, hogy a szemét nagyobbik része nem is szemét, hanem újrahasznosítható hulladék, vagyis másodnyersanyag. Ezért az utóbbi 10-20 évben a szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítő kampányok százait indították el óvodai, iskolai, települési és országos szinten egyaránt.

A szelektív hulladékgyűjtő szigetek, házhozmenő szelektív gyűjtési rendszerek, házhozmenő szerveshulladék járatok csökkentik a végül is kukába kerülő hulladék mennyiségét. A korábbi „mindent a kukába” szemléletet néhány évtized alatt felváltotta a „csak a nem hasznosítható maradékot a kukába” szemlélet. A jelenlegi a vízgazdálkodási szemléletünk pontosan megegyezik a 30-40 évvel korábbi hulladékgazdálkodási szemléletünkkel: „mindent a szennyvízcsatornába”. Elmegyünk a WC-re és a 10-15 dkg-os kakikolbászt 10-15 liter ivóvízzel lehúzva elcsónakáztatjuk a többkilóméteres szennyvíz csatornahálózat labirintusában a szennyvíztelep felé. Ha kisdologra megyünk a WC-be, akkor a 2-3 dl pis-pis több liter ivóvízzel a nyakában folydogál a szennyvíztelep felé. Az előbbi két vízhasználat teszi ki egy átlagos család vízfogyasztásának kb.2-3 %-át, viszont a kibocsátott szervesanyagok (és a szennyvíztelepen megtisztítandó „szennyezőanyagok”) 95%-át ezek adják. Az előzőekhez képest a mosással, tisztálkodással, főzéssel, stb. együtt járó vízhasználatok adják egy átlagos család vízhasználatának 97 %-át. Ebben a vízben viszont csak elenyésző mennyiségben vannak tisztítandó szennyezőanyagok és ártalmatlanítandó baktériumok.

Ezen a ponton tette fel a kérdést Országh professzor: Miért keverjük össze az elhanyagolhatóan kismennyiségű fekáliás szennyvizet, a „feketevizet” a hozzá képest sokkal nagyobb mennyiségű, de szennyezőanyagot alig-alig tartalmazó „szürkevízzel”? És ezzel miért veszünk a nyakunkba egy drága és környezetszennyező szennyvíztisztítási problémát? Utalt itt arra, hogy a tisztított szennyvíz is terheli, szennyezi a befogadó természetes vízfolyásokat. Országh professzor véleménye szerint rossz úton járunk, mert a feketevizet és a szürkevizet külön-külön kellene gyűjteni, kezelni és hasznosítani. Mit kezdhetnénk a fekete vízzel, tette föl a kérdést, majd azonnal meg is válaszolta. A Franciaországban már évek óta bevált gyakorlat szerint a szippantott feketevizet a települések határában kialakított, úgynevezett „alomátitató telepekre” szállítják, ahol szabályozott körülmények között cellulóztartalmú szervesanyagokkal komposztálják. Hogy mit lehet kezdeni a keletkezett komposzttal? kérdés után már csak mosolygott a professzor úr. A mezőgazdasági talajaink az utóbbi 40-50 év műtrágyázása óta éheznek a jó, szerves tápanyagok után. Ha a talajok sokáig éheznek, előbb-utóbb az emberek is éhezni fognak! A talajok epekednek az érett komposzt, az érett szervestrágya után. Az emberi, állati ürülékeknek és vizeletnek a termőföldön a helyük, nem pedig a felszíni vizekben. Mint ahogyan a PET palackot sem „illik” már a szemétbe dobni.

Dr. Országh József professzornak a Szekszárdi Klímakör 2104. február 13-ai konferenciáján megtartott előadásának anyaga innen elérhető: