Szálkán tavaly szeptemberben lehetett komposztládát igényelni a Zöldtárs Alapítványtól. Szerencsénkre egy kedves, fiatal anyuka megírta nekünk saját történetét, hogy hogyan is jutott a ládához, és hogy milyen élményekkel gazdagodott a tavalyi programunk során.

Nagyon boldogok vagyunk, hogy örömet szerezhettünk ennek a kis családnak, és reméljük, hogy számos más család is ilyen lelkesedéssel kezdett neki a házi komposztálásnak.

Végre beköltözhettünk…! Egy negyedik emeleti, erkély nélküli kisvárosi panelhez képest ez maga a mennyország! Gyönyörű környezet, tiszta levegő, a gyereknek saját homokozó…kinek mi a fontos. Igaz a háznak még csak a fele lett felújítva, az is csak belülről, hitel is van…, de ne akarjon egyszerre mindent egy fiatal pár másfél gyerekkel (a kettes számú gyerkőc még a pocakomban volt akkor). Boldogok voltunk, de mint minden más környezettudatos ember, komposztálóra vágytam. Nézegettem is lelkesen a különböző barkácsáruházak akciós újság kínálatát láda után kutatva, de nyakig az adósságban egy környezetvédelemtől távolabb álló férjjel, nem jutottunk egyről a kettőre.

Isten meghallgatta az imáimat! – gondoltam – mikor egy meleg, fülledt csütörtöki napon lánykámat az óvodába kísérve szórólapot találtam a postaládában, melyben tudatták a lakosokkal, hogy szétosztásra kerül 40 db tömörfa komposztáló láda, és akit érdekel, jelentkezzen az önkormányzatnál. Még szép, hogy érdekel! Hatalmas mosollyal az arcomon lengettem az értesítőt Férjem előtt, akivel másnap mentünk is a jelentkezési lapért. Sajnos hiába… addigra már mind elfogyott. Igaz, megfordult a fejemben, hogy úgy sem lehet esélye egy alig két hónapja „betelepült” családnak, de azért reménykedtem, mert nagyon akartam, így a csalódás sem maradt el.

Már meg is feledkeztem az egészről, amikor is az önkormányzatnál járva az egyik hölgy örömmel újságolta, hogy kapnak még pluszba 15 ládát, és így nekünk is jut már. Mondtam is viccesen a Férjemnek, hogy már ezért megérte ideköltözni, Szálkára! Ennél már csak a kötelezően előírt előadás valamint a komposztáló átvétele volt kalandosabb… Életem Értelmével megbeszéltük, hogy én itthon maradok a gyerekkel, ő pedig megy és hallgat, és jegyzetel, és hazahozza és összerakja… De a Főnöke felrúgta kis családunk feladatmegosztását, ugyanis Férjemnek mikor kellett éppen bent maradnia túlórázni, na mikor?! Az előadás délutánján. Rohantam a szomszédba, hogy vállalnák-e egy órácskára lánykánk felügyeletét, majd az oviba, gyors öltöztetés és hiszti-elhárítás után rohanás vissza a szomszédhoz, gyereket leraktam, használati utasítást elhadartam, majd még éppen időben megérkeztem az előadás helyszínére.

Baka György, a Zöldtárs Alapítvány elnöke kezdett bele mondandójába, és ahogy egyre többet és többet beszélt a komposztálás csínjáról és bínjáról valamint fontosságáról meg közben néha minden másról is… úgy egyre inkább örültem annak, hogy én ülök most ott abban a székben, nem pedig Életem Párja. A főiskolán, ha csak minden félévben egy ilyen jó előadás lett volna…! Az idő rohant, én meg kezdtem aggódni szomszédaimért, hogy bírják a lányommal, hisz már rég érte kellett volna mennem, de Baka György még mindig tudott újat mondani, amit én hatalmas élvezettel és érdeklődéssel hallgattam közben néha imádkozva, hogy Férjemet engedjék el és mehessen a gyerekért, aztán meg kocsival a ládáért. De nem engedték… Már este fél nyolc volt, sötét, és hűvös, kint gyülekeztünk az udvaron és mindenki vitte a maga „kis” komposztálóját. Csak én álltam ott tanácstalanul, nagy pocakkal… a hátamon mégsem hozhattam haza. Rövid itteni életünk folyamán nem sok ismerősre tettünk szert, de szerencsére lányom ovis udvarlójának a szülei megmentettek, és végül hazakerült a láda is, a gyerek is, no meg idővel a Férjem is.

Másnap össze is raktuk, és azóta is töretlenül komposztálunk mindent, amit csak lehet: tojáshéjat, krumplihéjat, almacsutkát, kartonpapírt, lehullott kukacos körtét és a kertben összegyűjtött gallyakat és leveleket. Igyekeztünk neki az udvaron jó helyet találni, ami sík, nem is túl napos, de nem is túl árnyékos. Még fel is ástam a földet egy kicsit meg végigszórtam fűrészporral, - gondoltam, kezdetnek ez megteszi. Most a héten nagy változás fog bekövetkezni komposztálónk életében: új helyre költöztetjük. Egy év alatt sokat változott a kertünk, sikerült a hátsó részt is rendbe tennünk, így komposztálónk is végre új, végleges helyére kerülhet. Azóta egyébként alig van szemetünk, mert amit nem tudunk komposztálni, azt szelektíven gyűjtjük. És odafigyelünk arra, hogy mit vásárolunk a boltban: nem adunk pénzt duplán csomagolt termékre. Ezen kívül amit csak lehet, itt falun belül szerzünk be: finomabb, jobb, egészségesebb és olcsóbb is, hisz nem adok pénzt a szállításért és a csomagolásért.

Ha valamit tenni akarsz a Földünkért, már az sokat számít, ha szelektíven gyűjtöd a szemetet, komposztálsz, és tudatosan vásárolsz. Megtérül.

Szálka, 2011. június 24.                                                            Almási Adrienn