December

"Szekszárd időjárása: A múltban és most" című rovatunkban arra keressük a választ, hogy hogyan változik az időjárás Szekszárdon.

A szekszárdi időjárási adatokat közel 40 éve gyűjtő-értékelő helyi agrármeteorológus, Kővári László minden hónapban elküldi a Szekszárdi Klímakörnek az elmúlt 40 év alapján készített összefoglalóját („A múltban…” alatt olvasható), majd a hónapot követően értékeli az adott hónapot („…és most” alatt olvasható).
 
Lássuk a decembert!

Hatvanan vettek részt a jubileumi, ötödik óévbúcsúztató túrán

Ezzel a címmel jelent meg a Tolnai Népújság cikke óévbúcsúztató túránkról.

Természetesen most sem a teljesítményen, inkább a jókedven és a kikapcsolódáson volt a hangsúly. A Benedek-szurdik tanösvényen a löszbe vájt egykori barlanglakások, hagyományos és modern művelésű szőlőterületek mellett vezetett az útvonal, ahol csodálatos panoráma fogadta a túrázókat.

A Bati-kereszt kilátónál volt a túra pihenőállomása (Fotó: Makovics Kornél)

A 13,3 kilométeres táv érintette a dombvidék legmagasabb pontját a 270 méter magas Cserhát-tetőt is, ahol napsütés fogadta a résztvevőket, miközben az alacsonyabban fekvő felsővárosi részt sűrű, fehér köd lepte el.

November

"Szekszárd időjárása: A múltban és most" című rovatunkban arra keressük a választ, hogy hogyan változik az időjárás Szekszárdon.

A szekszárdi időjárási adatokat közel 40 éve gyűjtő-értékelő helyi agrármeteorológus, Kővári László minden hónapban elküldi a Szekszárdi Klímakörnek az elmúlt 40 év alapján készített összefoglalóját („A múltban…” alatt olvasható), majd a hónapot követően értékeli az adott hónapot („…és most” alatt olvasható).
 
Lássuk a novembert!

Óévbúcsuztató zsírégető túra

Felhívjuk minden túrázni és a karácsonyi bejglit ledolgozni vágyó figyelmét, hogy a Szekszárdi Klímakör és a Zöldtárs Alapítvány idén újra - immáron ötödik alkalommal - megrendezi az Óévbúcsúztató-zsírégető túrát.

2015. december 26. (szombat) 9.00 órától

Indulás: Szekszárd, Béla király tér, a volt Tourinform Iroda elől, a Lösz-szurdik tanösvény táblától.

A túra támogatója a Kadarka Borozó. Az út végén a Kadarka Borozó mindenkit meghív egy pohár forralt borra!

További részletek a plakáton!

Információ: Baka György 30/957-4835

Október

"Szekszárd időjárása: A múltban és most" című rovatunkban arra keressük a választ, hogy hogyan változik az időjárás Szekszárdon.

A szekszárdi időjárási adatokat közel 40 éve gyűjtő-értékelő helyi agrármeteorológus, Kővári László minden hónapban elküldi a Szekszárdi Klímakörnek az elmúlt 40 év alapján készített összefoglalóját („A múltban…” alatt olvasható), majd a hónapot követően értékeli az adott hónapot („…és most” alatt olvasható).
 
Lássuk az októbert!

Klímakör munkacsoport megbeszélés

MEGHÍVÓ

A Szekszárdi Klímakör következő munkacsoport megbeszélése

2015. november 11-én (szerdán) 16.30 órakor lesz
a Scarabeus Rendezvényteremben (Szekszárd, Béla király tér 5.)

Tervezett napirendi pontok:

1. Tájékoztató az elmúlt időszak Szekszárdi Klímakörrel kapcsolatos eseményeiről. (5 perc, Baka György)

2. Az elektromos autó a jövő autója? (20 perc, Kiss Ferenc, elektromos Renault Kangoo autó tulajdonos)

3. A szekszárdi 10 emeletes társasházak tetejére telepített naperőművek üzemeltetésének tapasztalatai. (20 perc, Solti János, Napenergetika Kft., Ügyvezető Igazgató)

4. Kommunális hulladékból energiát? (10 perc, Komáromi Dániel, KOM-NAP Kft. Műszaki vezető)

5. Egyebek

A megbeszélés nyilvános, várunk minden érdeklődőt!

Klímanap a Parlamentben

„Magyarország feladatai az éghajlatvédelemben”

címmel egész napos konferenciát szervezett az Országgyűlés Felsőházi tanácstermében a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Klímabarát Települések Szövetsége, a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet és a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács 2015. október 15-én.

A zsúfolásig megtelt teremben Áder János Köztársasági elnök más elfoglaltsága miatt a Kőrösi Csaba a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóság igazgatója köszöntötte a több száz megjelent érdeklődőt.

Szeptember

"Szekszárd időjárása: A múltban és most" című rovatunkban arra keressük a választ, hogy hogyan változik az időjárás Szekszárdon.

A szekszárdi időjárási adatokat közel 40 éve gyűjtő-értékelő helyi agrármeteorológus, Kővári László minden hónapban elküldi a Szekszárdi Klímakörnek az elmúlt 40 év alapján készített összefoglalóját („A múltban…” alatt olvasható), majd a hónapot követően értékeli az adott hónapot („…és most” alatt olvasható).
 
Lássuk a szeptembert!

A Legtekerősebb Osztály

Nagy szerencséje volt az autómentes napi bringatúrán résztvevő 160-170 szekszárdi és a csatlakozó zombai, valamint decsi iskolásoknak és felnőtteknek. Szeptember 22-én igazi kellemes, napsütéses, enyhén szeles időben gyülekezhettek a Garay téren, majd Szekszárd polgármesterének, Ács Rezsőnek a vezetésével kis kerülő úton, a Csatári körforgalom-Tarcsay utca irányába tekertek ki a Gemencbe.

A Sió árvizkapuig, ill. a Duna-hídig tartó 30-38 km-es bringatúra nemcsak a kerekezőket, de néha még a gyengébb műszaki állapotú bicikliket is próbára tette.

A 2015-ben először meghirdetett Legtekerősebb osztály a szekszárdi PTE-IGY Gyakorló iskola 4/a osztálya lett. Gratulálunk nekik. Egy évig Ők birtokolhatják a vándorserleget.

Köszönjük az autómentes nap szervezésében, lebonyolításában résztvevők közreműködését:

- Szekszárdi Rendőrkapitányság
- Szekszárdi Polgárőr Egyesület
- bringakolcsonzes.hu
- Scarabeus Környezetgazdálkodási Kft.
- M-Digit Kft.
- Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
- és az iskolák tanárainak.

Augusztus

"Szekszárd időjárása: A múltban és most" című rovatunkban arra keressük a választ, hogy hogyan változik az időjárás Szekszárdon.

A szekszárdi időjárási adatokat közel 40 éve gyűjtő-értékelő helyi agrármeteorológus, Kővári László minden hónapban elküldi a Szekszárdi Klímakörnek az elmúlt 40 év alapján készített összefoglalóját („A múltban…” alatt olvasható), majd a hónapot követően értékeli az adott hónapot („…és most” alatt olvasható).
 
Lássuk az augusztust!