praktikum

Hétköznapi praktikumok

Mit csináljak egyes hulladékaimmal?

A természetben az anyagok folyamatos átalakuláson mennek keresztül, de sohasem kerülnek ki egy zárt körforgásból. Ezzel szemben az emberi tevékenység, a túlzott fogyasztás, a felelőtlen termelés felesleget eredményez, így az anyagok egy része egyszer s mindenkorra kikerül ebből a körforgásból; a végállomásuk a lerakó.

Magyarországon becslések szerint évente 420-450 kg települési szilárd hulladék jut egy főre. Ennyi szemetet már rövidtávon sem tud az ország elhelyezni. A mostani helyzet alapján 5-6 évre van elegendő kapacitás. Várható, hogy a szemétdíjak is helyenként tízszeresére fognak nőni. Az összes háztartási hulladékunk 14-16 százalékát gyűjtjük ma szelektíven, ami jól érzékelteti, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen a zöme még mindig a lerakókra kerül. Belátható azonban, hogy a szelektálás bevezetése, a hasznosítás fokozatos növelése önmagában nem lehet elegendő cél.



Hogyan legyünk tudatos vízhasználók?

Manapság egyre többet hallunk a globális vízkészletek veszélyeztetéséről, egyes régiókban az édesvizek hozzáférhető mennyiségének csökkenéséről, a visszafordíthatatlan vízszennyezésekről. Hozzáértő klímakutatók, környezetvédők és jövőkutatók szerint évszázadunk egyik fő stratégiai eleme a víz, és azon belül is az édesvíz.

A környezettudatos fogyasztó tudja, hogy a víz az élet forrása, az őselem, amiből minden született, és a mai napig születik. Ahol nincs víz, ott megszűnik az élet. Ezért is óvja és tiszteli a vizeket. Mert a víz az élet!


Amit eszel, azzá leszel!

A mai ember táplálkozását a mennyiségi túlzások és a minőségi éhezés jellemzi. Sok „üres” kalóriát fogyasztunk, finomított, fehér lisztből készült pékárut, édes péksüteményeket, kekszeket, chipset és isszuk hozzá az édes üdítőket. Nagyobb a zsír, a koleszterin, a só és az alkoholfogyasztásunk is. Ezzel párhuzamosan kevés diétásrostot, teljes kiőrlésű gabonafélét, vitaminokban, enzimekben gazdag zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk.




Gyógyszer helyett!

Vegyszermentes háztartás

Volt idő, mikor még az üzletek polcai nem roskadoztak a tisztítószerek ezreitől. Ennek ellenére dédanyáink idejében is léteztek tiszta, csillogó edények, evőeszközök, volt hófehér ing, abrosz. Aztán hirtelen nagyot változott a világ, és a reklámok elhitették velünk, hogy ugyanez a tisztaság már csak vegyszerek segítségével érhető el.

Az alábbiakban szeretnénk bemutatni néhány olyan háztartási szert, amelyekkel – sokoldalúságuknak köszönhetően – a káros vegyszerek nagy része kiválóan helyettesíthető, csökkentve ezzel a napjainkban oly gyakori környezetszennyező és egészségkárosító hatást.

Spóroljunk az energiával!