Porkoláb-völgyi illegális hulladéklerakás
Alig értünk vissza a Zöldtárs Alapítvány irodájába Madárbarát parki szemlénkről, már indulhattunk is újra a terepre, ezúttal Kővári László önkormányzati képviselővel, a közterület-fenntartás munkatársával és a rendőrség helyszínelőivel. Úti célunk a Szekszárd határában fekvő Porkoláb-völgy volt, ahonnan bejelentés érkezett, hogy hétfőre virradóan egy felelőtlen, a környezetvédelmet hírből sem ismerő személy a csatornában helyezte el a számára feleslegessé vált holmiját.
Kiérkezésünkkor egy helybelivel találkoztunk, aki felháborodva mesélte a történetet. Megtudtuk, hogy vasárnap este, amikor hazament, még nem volt itt a szeméthalom, másnap reggel hat órakor szembesült a szemétlerakás tényével, amikor visszatért a birtokára. Elmondása szerint erősen felzaklatta az eset. Hozzátette, hogy több idős emberrel együtt próbálták kihalászni a lomok közül azt a tárgyat, amely segítséget adhat a nyomozásban. A bejelentést tevő elmondta, hogy nagyon örültek, amikor korábban végre eltakarították innen a felgyűlt szemetet, ellenben ez a primitív tett újra felborzolta az idegeket. Milyen galád ember képes ilyesmire?!
A Zöldtárs Alapítvány elnöke kesztyűt húzva lemászott a csatornába, és átvizsgálta a lerakott hulladékot. Jómódú lehet, aki kidobálta a holmikat; ép poharak, alig használt játékok, számítógéphez írt CD-k is voltak a szeméthalomban. A hulladék nagy részét elég lett volna összetaposni és bedobni a szelektív hulladékgyűjtőbe, a maradékot pedig kivinni a Keselyűsi úton lévő szeméttelepre, ahol egy köbméterig ingyen átveszik, majd onnan Cikóra szállítja az Alisca Terra Kft.. Hamarosan Szekszárdon is megnyílik a hulladékudvar, ahol el lehet helyezni a nem kommunális hulladékot. Ha alaposan szétválogatjuk a keletkező szemetünket, ha komposztálunk és szelektíven gyűjtünk, alig lesz kommunális hulladékunk. Erről tájékoztató előadásokat tart a Zöldtárs Alapítvány.
Az illegálisan lerakott szemétről fényképek készültek, a nyomozás a tettes kézre kerítésére megindult. Bízunk benne, hogy eredményes lesz az akció, és sikerül felhívni a figyelmet az ilyen esetekre. Az, hogy környezettudatosan éljünk, mindannyiunk érdeke.
További képek itt láthatóak>>