Klímaalap
Klímaalap 2018
Szekszárd MJ Város Önkormányzata 2018-ban is forrást különített el városi klímaprogramok szervezésére. A Klímaalapból olyan helyi programok megvalósítására lehet támogatást igényelni, melyek Szekszárd Klímastratégiájával összhangban vannak.
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata által biztosított
2018. évi Klímaalap 1.000.000 Ft.
A pályázat célja: A Szekszárd Klímabarát Település Klímastratégiájában megfogalmazott feladatok megvalósításának támogatása, a saját források kiegészítése.
A Felhívás szekszárdi lakhelyű, székhelyű magánszemélyek, szervezetek, intézmények Szekszárd közigazgatási területén belül megvalósuló programjára, beruházására vonatkozik.
Részletek a pályázati felhívásban!
Mielőtt pályázna, mindenképpen olvassa el az elszámolási útmutatót!
Pályázható célok:
I. Esővízgyűjtő edények (egyszer használt 1000 literes IBC tartály) beszerzése
I.1. Társasházak, lakóházak, tanyák, hétvégi házak esővízgyűjtő rendszerének kialakítása
Keretösszeg: 700.000 Ft
II. Zöldfelület-gazdálkodás
II.1. „Zöldítsük Szekszárdot” közösségi program keretében igényelhető szaporítóanyagok, segédanyagok: facsemeték, cserjék, fűmag, komposzt, karó, stb.
II/.2. „Zöldítsük Szekszárdot” intézményi (oktatási, nevelési) program keretében igényelhető szaporítóanyagok, segédanyagok: facsemeték, cserjék, fűmag, komposzt, karó, stb.
Keretösszeg: 150.000 Ft
III. Környezeti nevelés (környezetvédelem, klímavédelem, energiagazdálkodás)
III.1. Környezettudatos, klímatudatos képzések, bemutatók, programok szervezése, lebonyolítása
Keretösszeg: 150.000 Ft
Klímaalap 2017
Szekszárd MJ Város Önkormányzata 2017-ben is forrást különített el városi klímaprogramok szervezésére. A Klímaalapból olyan helyi programok megvalósítására lehet támogatást igényelni, melyek Szekszárd Klímastratégiájával összhangban vannak.
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata által biztosított
2017. évi Klímaalap 1.500.000 Ft.
A pályázat célja: A Szekszárd Klímabarát Település Klímastratégiájában megfogalmazott feladatok megvalósításának támogatása, a saját források kiegészítése.
A Felhívás szekszárdi lakhelyű, székhelyű magánszemélyek, szervezetek, intézmények Szekszárd közigazgatási területén belül megvalósuló programjára, beruházására vonatkozik.
Részletek a pályázati felhívásban!
Mielőtt pályázna, mindenképpen olvassa el az elszámolási útmutatót!
Pályázható célok:
I. Esővízgyűjtő edények (egyszer használt 1000 literes IBC tartály) beszerzése
I.1. Társasházak, lakóházak, tanyák, hétvégi házak esővízgyűjtő rendszerének kialakítása
Keretösszeg: 800.000 Ft
II. Zöldfelület-gazdálkodás
II.1. „Zöldítsük Szekszárdot” lakossági program keretében igényelhető szaporítóanyagok, segédanyagok: facsemeték, cserjék, fűmag, komposzt, karó, stb.
II/.2. „Zöldítsük Szekszárdot” intézményi (oktatási, nevelési) program keretében igényelhető szaporítóanyagok, segédanyagok: facsemeték, cserjék, fűmag, komposzt, karó, stb.
Keretösszeg: 450.000 Ft
III. Környezeti nevelés (környezetvédelem, klímavédelem, energiagazdálkodás)
III.1. Környezettudatos, klímatudatos képzések, bemutatók, programok szervezése, lebonyolítása
Keretösszeg: 250.000 Ft
Klímaalap 2016
Szekszárd MJ Város Önkormányzata 2016-ban is forrást különített el városi klímaprogramok szervezésére. A Klímaalapból olyan helyi programok megvalósítására lehet támogatást igényelni, melyek Szekszárd Klímastratégiájával összhangban vannak.
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata által biztosított 2016. évi Klímaalap 1.000.000 Ft.
A pályázat célja: A Szekszárd Klímabarát Település Klímastratégiájában megfogalmazott feladatok megvalósításának támogatása, a saját források kiegészítése.
A Felhívás szekszárdi lakhelyű, székhelyű magánszemélyek, szervezetek, intézmények Szekszárd közigazgatási területén belül megvalósuló programjára, beruházására vonatkozik.
A Klímaalap pályázatok kiírásánál négy pályázati célt határoztunk meg.
A pályázat benyújtásához szükséges dokumentumok>>>

I. Kerékpáros közlekedés támogatása
I.1. Közterületi 5 állásos kerékpártartók létesítése
I.2. Társasházak közös helységében 5 vagy10 állásos kerékpártartók felszerelése
Közlekedés fejezet keretösszege: 300.000 Ft
II. Csapadékvíz hasznosítás: Esővízgyűjtő edények (1000 literes IBC tartály) beszerzése
II.1. Társasházak, lakóházak, tanyák, hétvégi házak esővízgyűjtő rendszerének kialakítása
Esővízgyűjtő rendszerek fejezet keretösszege: 300.000 Ft
III. Zöldfelület-gazdálkodás
IV.1. „Zöldítsük Szekszárdot” lakossági program keretében igényelhető szaporítóanyag: fűmag, cserjék, facsemeték, stb.
IV.2. „Zöldítsük Szekszárdot” intézményi (oktatási, nevelési) program keretében igényelhető szaporítóanyag: fűmag, cserjék, facsemeték,stb.
Zöldfelület gazdálkodás fejezet keretösszege: 200.000 Ft
IV. Környezeti nevelés (környezetvédelem, klímavédelem, energiagazdálkodás)
VI. 1. Környezettudatos, klímatudatos képzések, bemutatók, programok szervezése, lebonyolítása
Környezeti nevelés fejezet keretösszege: 200.000 Ft